Kutak fennmaradási engedélye 2023 GY.I.K.

Kutak fennmaradási engedélye 2023 GY.I.K. egy kicsit talán másképpen, egy kicsit talán érthetőbben megfogalmazva!

Friss infó:

2023. június utáni állapot: 

“Picit” borult minden eljárási rend a kutakkal kapcsolatban, fentről a megválasztott politikusaink “picit” bele.ostak a ventilátorba…! – és nem esik jól! Ilyen szabályozatlan még nem volt a kutak helyzete, és ez nagyon hamar mind a vízminőség, mind pedig a vízmennyiség károsodását okozza!
Politikai döntés született, a szakma pedig el/megbukott a politikusokkal szemben!
Magyar Vízkútfúrók Egyesületének Elnöke (Rózsa Attila) készített egy TÁBLÁZATOT amiből lehet/kell dolgozni! (Forrás MVE, Rózsa Attila) 

Táblázat az eredeti helyén (az MVE honlapon) ITT érhető el!

Vízvédelmi országtérkép folyamatosan frissül, érdemes ránézni néha..!!!

(2023.06.22.)
Köztársasági Elnök Asszony aláírta a 2023. június 13-i ülésnapon elfogadott, – a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII’ törvény módosításáról szóló törvényt
(T/4029). – gondolom a holnapi napon a Magyar Közlönyben olvasható lesz!
Eredeti helyén a Parlament honlapján olvasható a levél! -katt a kék szövegre!

Ezzel elindul egy olyan folyamat ami a felszín alatti víztest mind minőségi-, mind mennyiségi romlásához vezet! Ezen aláírással nem kicsit arcul csapta a felszín alatti vizes szakmát!
A törvény kihirdetése azt jelenti, hogy a törvényalkotás abszolút nincs figyelemmel a jövő nemzedékére, és a sérülékeny felszín alatti víztestre…! – szüljetek sok gyereket, családbarát kormány vagyunk, csak tiszta vizetek nem lesz…!  No komment!

És akkor érthetőbben megfogalmazva a 2023 június 13.-i parlamenti szavazás: 

Önös politikai érdeket csináltak a parlamenti pártok a felszín alatti vízből a szakmaiságot teljesen figyelmen kívül hagyták, így politikumi döntés született! – ez a politizálás legalja!
Font Sándor mint a FIDESZ vezérszónoka a kutakkal kapcsolatban, de az FB. oldalán még a fúrt kutak kifejezést is helytelenül “fúrtkutak” – ként írja! – kb. pont annyi a szakmaiság az ügyben, mint amilyen a helyesírása! Ezt megmelítettem neki, és nem kijavította a helyesírási hibáit, hanem letiltott az oldaláról! – politikusi ügyintézés, nem csalódtam..!
Most konkrétan megszavazták azt, hogy a kutak felett az a minimális állami kontroll is megszűnjön, és ez a feszín alatti víztest mennyiségét-, és minőségét negatívan befolyásolja!
Most ott tartunk, ha a köztársasági elnök asszony aláírja a megszavazott törvényt, akkor megjlenenik a Magyar Közlönyben, és ez akkor lesz hatályos! – reménykedik a felszín alatti vizes szakma, hogy az Alkotmánybíróságon megakad az ügy mint ahogy eddig is..!

Kút fennmaradási engedélyezési eljárásának folyamtábrája ITT tekinthető meg, KATT IDE  –  amennyiben gyors információra van szüksége kérem kattintson a fenti ké szövegre!
A kút fennmaradási engedély folyamatábrája segít eligazodni az eljárás menetében, az engedélyező hatóság kiválasztásában ha nem szeretne sokat olvasni!

Mielőtt telefonálna kérem olvasson, lehet megtalálja a kérdésére a választ!
Amennyiben úgy gondolja, hogy az egész csak “pézkidobás/lehúzás”, akkor katt IDE, Férgekkel teli kutat találtunk, nem volt őszinte a mosoly a tulajdonos arcán, inkább riadalmat-, majd később elkeseredést láttam rajta!

  • Mennyibe kerül!?  – és ez a legfontosabb kérdés!
    Indulásként tudni kell eldönteni, hogy a helyi jegyző, vagy a Katasztrófavédelem lesz az engedélyező hatóság!
    Ez függ attól, hogy a terület érint-e hidrogeológiai védőövezetet, vagy nem, valamint az, hogy a kút talajvízre/parti szűrésű vízre, esetlegesen réteg-, karsztvízre lett szűrőzve!
    Kezdésnek pontos cím, és hrsz. szükséges!!! – “hidroizé” övezet meghatározásához ezekből az adatokból lehet elindulni,  bővebb tájékoztatásért KATT IDE! 
    Attól, hogy Ön ezt nem tudja “hidroizé” övezet, vagy nem “hidroizé” övezet attól még lehet a kútja ilyen “hidroizé” kiemelt övezetben, és akkor a jegyző NEM jogosult fennmaradási engedélyt adni, tehát marad a Katasztrófavédelem, a sokkal bonyolultabb, és hosszabb eljárása! És igen, ez vonatkozik a 3 méter mély kútra is a “hidroizé” övezetben!!! – ilyen a jogszabályi környezet, ez van, és nem vagyok kíváncsi senkinek a véleményére az ügyben!
    Cégünk a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el az engedélyeztetés ügyében! – eddig minden anyagunk pozitív elbírálásban részesült!!!
  • Amennyiben Ön a Tomikút Kft.-t bízza meg az kúttal kapcsolatos teljes  ügyintézéssel akkor meddig “gondozzák” az anyagot a hatósági ügyintézés során!?: 
    Amennyiben tőlünk rendeli meg az ügyintézést, akkor a kútvizsgálatot követően Önnek nem kell semmit tennie, cégünk intézi E-papíron / VIZEK / ASP rendszeren a kút engedélyezési eljárását.
    Mi adjuk be az anyagot a hatóság felé, melyről Önnek elektronikus levélben tájékoztatást küldünk!
    A beadott anyagot a kútvizsgálattól a végső határozatig “gondozzuk”! – és ez nem mindegy!
    Amennyiben valami gond lenne, akkor cégünk felvállalja a hatósággal szemben az Ön képviseletét. Ilyen  pl. határidő lejár és nem jött meg a határozat, jogszerűtlenül elutasították az anyagot, elmaradt az E-rendszerben a komplett anyag (eddig 5 db. anyagunkat evett meg a rendszer minden előzmény nélkül)  akkor megyünk az anyag után, nem Önnek kell kilincselni a hatóságnál! – most is van ilyen ügyünk, megcsúszott a határidő,  intézzük egy szó nélkül, mert erre szerződtünk, és megrendelőt nem hagyunk az út szélén!
    Többen kerestek meg azzal, hogy cégek a kútvizsgálat után a kezükbe nyomták a papírt, majd a megrendelő kilincselt a hivatalban, nem vették be tőle az anyagot, illetve a hiánypótlással ott áll most a kezében, a cég pedig telefonon üzenget, hogy mit csináljon…!
    El kell dönteni, hogy a biztosat választja vagy azt, hogy Ön kilincselget a hivatalban, Önnel ordít az ügyintéző, majd a végén ott marad némileg kellemetlen helyzetben egyedül, és maximum valamekkora telefonos távsegítség van! 
    Megjegyzem cégeknek KÖTELEZŐ az elektronikus ügyintézés (VIZEK /ASP/ e-Papír) , a papír alapú ügyintézés már a múlté..!
  • Milyen kútra kell engedélyt kérnem!? Minden kút engedélyköteles! Igen 120 +-os  Nagymuti nem használt 193 éves ásott kútja is..! 1992 óta az engedéllyel nem rendelkező-, vagy a tervtől eltérően megvalósult kutakra fennmaradási engedélyt kell kérni.  Régi “alanyi jogon” fúrt/ásott kutakra üzemeltetési engedélyt kell kérni/kiadni!
    2018 novemberi BM. tájékoztató a kutak engedélyezéséről  (“rácfelvarrt” tájékoztató)
  • 2019 márciusi OKF (Katasztrófavédelem)  “Tájékoztató
    a vízgazdálkodási törvény 2018. december 21. napjától hatályos módosulását megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltetett felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról  ITT olvasható.
  • Kezemben van a kutunk létesítési-, és az üzemeltetési engedélye, van-e valami tennivalónk!?  NINCS, dőljön hátra, és mosolyogjon azokon az embereken akik most meg vannak tekeredve az illegális kútjuk papírozása miatt !
  • Csak a vízjogi létesítési engedély van a kezemben, az üzemeltetési/használatbavételi engedély nincs meg, nem készült el! Ezen esetben pótolni kell ezen engedélyek beszerzését az engedélyező hatóságtól, ha nincs meg abban az esetben fennmaradási engedélyt kell kérni a kútra!
  • A Polgármesteri Hivatal honlapjáról letöltöttem a nyomtatványt, csak alá kellene írni! Örülök neki, hogy a nyomtatványt megtalálta-, és kinyomtatta, de  remélem kevés tinta van rajta, így jó lesz begyújtáshoz! Sok esetben a nyomtatványoknak semmi köze nincs a hatályos jogszabályi melléklethez!
    Segítő szándékát értékeljük de, saját nyomtatvánnyal dolgozunk ami megfelel a hatályos jogszabályi mellékletnek, és ettől nem lesz drágább az engedély ügyintézése!
  • Megkapom- e a fennmaradási engedélyt ha kérem!? Egyáltalán nem biztos.
  • Mitől függ, hogy kapok fennmaradási engedélyt, vagy nem!? A kutak kivitelezését -, és a műszaki tartamát a hatályos jogszabályokhoz-, szabványhoz igazodva tervdokumentáció írja elő. Amennyiben tervdokumentáció nélkül „csak úgy hasra ütésre” nem megfelelő műszaki tartalommal készült el a kút abban az esetben a kút nem biztos, hogy engedélyezhető!
    Amennyiben a kút nem teljesíti az előírt műszaki követelményeket abban az esetben nem fognak a kútra fennmaradási engedélyt kiadni!
  • Amennyiben rossz a kutam, és ez a (kamerás) kútvizsgálatnál derül ki, pl. beroppant-, kilyukadt a béléscső-, kicsit mélyebb a kút mint amit le lehet nyomni a jegyző torkán mint talajvízkút-, ásott kútban olyan dolgok vannak amik oda nem valóak, vagy egyéb kehe (gond) van a kúttal, abban az esetben merre az előre!? 
    A közlekedési költséget-, és (kamerás) kútvizsgálat árát ezen esetben is ki kell fizetni, a dokumentációs költség amit meg lehet úszni! Lehet ez miatt nem lesz őszinte a mosoly az arcokon, de ezt majd a kútfúróval kell megbeszélni aki a kutat készítette! Cégünk arról nem tehet, hogy Ön “belenyúlt” a jóba, és kezdi kidobott pénznek érezni azt amit kifizetett “okosban” a kókler kútfúrónak, hogy mind a ketten jól járjanak! – igen, jól érzi, ebből a buliból Ön sajnos kimaradt..!
    Amennyiben az ásott kútjában olyan dolog van ami nem oda való pl. vedér, döglött macska stb., és/vagy ezek keveréke, akkor miután ezen dolgok kikerültek a kútból majd akkor folytatjuk a papírozást! – addig nincs aláírás-, és további ügyintézés sem!
    Amennyiben nem a cégünk tisztítja a kutat, abban az esetben ismét kimegyünk, és megnézzük kamerával a kút alját. – természetesen a közlekedési költséget-, és kamerás kútvizsgálat díját felszámoljuk!
  • Azt mondták a hivatalban, hogy keressek egy kútfúrót aki lefényképezi a kutat, aláríja a papírt, nyaljam fel a papírosra illetékbélyeget-, majd adjam le a hivatalban, és kész!  

Na, ez így ebben a formában nem igaz!

Keresni kell egy jogosultsággal rendelkező kútfúró céget. A kútfúró cég elmondja, hogy milyen feltételekkel- , mikorra vállalja a kút vizsgálatát-, és a dokumentumok elkészítését. – dömping van!

Kevesebb legális kútfúró cég van mint illegális  kút tulajdonos, ezért várni kell egy kicsit, nyugi! -és nem most kellett volna felébredni 2016 júniusa óta!!!! Esetlegesen anno engedéllyel kellett volna fúratni a kutat, és akkor most nem lenne Önnek semmi ügyintézni valója!
A kutat szerkezetileg meg kell vizsgálni leginkább kútkamerával, méréseket kell végezni és fel kell jegyezni az adatokat.
Kútkamerás felvétel nélkül nem lehet megmondani a szűrő kialakítását, az esetleges rakatváltásokat (átmérő változások)  és azt sem, hogy a kútba van-e valami szennyeződés.
A szűrő helye áramlásméréssel megállapítható, de sokkal bonyolultabb, és drágább, mint a kút kamerás vizsgálata!  – és akkor megérkeztünk!
A kútról-, és a környékéről fényképet kell készíteni, kútkamerás felvételből is kell betenni az anyagba fényképeket a kút belsejéről.

Ezt követően elkészül a komplett dokumentáció a kútról (nem csak a hivatal által adott egyoldalas papíros!!!), és hozzá csatolják a többi jogszabályban meghatározott mellékletet. Ilyen melléklet pl. a kút vizsgálatához tartozó jogosultság igazolása, tulajdoni lap, fénykép,  kútkamerás vizsgálat anyaga (részleteket a kamerás felvételből) stb.., majd elektronikus úton (VIZEK / ASP/ e-Papír) beadásra kerül a dokumentum a hivatal/hatóság/igazgatóság felé.
Ezt követően minden kutat egyedileg bírálnak el, és küldik a határozatot!  Lásd pl.
2018  november BM. által kiadott tájékoztató.   

És igen, ezen kútvizsgálat-, és a dokumentáció elkészítése pénzbe kerül!

Lehet ezzel akár nem egyetérteni, de a cégek nem „Non-profit” cégek, és a cégbejegyzésben nem is a „Jézus Szíve Kft.”  néven vannak bejegyezve! – de nem csak azért mert anno ez a név már foglalt volt!.

Ha hiszik, ha nem de annak, hogy foglalkoznak az Önök engedély nélküli kútjának legalizálásával ennek van egy rezsi díja is!  És mivel a cégek profitorientáltak ezért a rezsi díjuk fölött fogják a szolgáltatásukat értékesíteni. – tudom hihetetlen, de ez van! Fel kell fogni úgy, hogy egy kis vízszámla jött a sok éves “ingyenes” locsolás után…!

A cégek szakemberei megpróbálnak Önnek segíteni, ha már Önöknek engedély nélküli kútjuk van, és nem a hivatalosan működő cégekhez hozták anno a pénzecskéjüket amikor a kutat fúratták, hanem a kóklerek zsebét tömték számla nélkül „okosban”..!

Most eljött az idő, hogy meglátogassanak egy hivatalosan működő kútfúró céget, megismerkedjenek velük és megkérjék Őket, hogy legyenek szívesek a kút legalizálásában segíteni..! – eddig próbáltak „okosban jól járni”, most kérni kell, és nem lehet kikerülni a hivatalosan működő cégeket!

Lehet sokaknak nem teszik a dolog, de ez van!

(Kivétel azok akiknek a kútja abban az időben készült amikor „alanyi jogon” járt a kút, mert pl. nem volt víz az utcában, és csak így kaphattak anno lakhatási engedélyt, vagy kúttal együtt vették az ingatlant! Nem nekik szólt az előző bekezdés!!! Sajnos nem lehet úgy jogszabályt írni, hogy ne legyen egy vékony réteg akinek ne fájjon egy szabályozás, sajnos ezen szabályozásban ők a vesztesek! )

Lehet szidni a rendszert- , és pont mindenkit, de erre szerintem a kútfúró cégek egyáltalán nem kíváncsiak, – így  személy szerint én sem!!!!

A cégeket az érdekli most, hogy mielőbb tudják rendezni a soraikat ebben a kialakult káoszos helyzetben!

Nem annyira vidám ez a helyzet a cégek oldaláról sem, szinte lehetetlen dolgozni a sok-,  és sokszor értelmetlen telefon miatt.
Olvasni kellene előbb, és ha maradt nyitott kérdés akkor kellene csak telefonálni, és azt is csak röviden….!!!

Nem, nem érdemes zarándoklatot-, és karavánt sem indítani az első hivatalos kútfúró cég telephelye-, kútfúró lakása felé, hogy majd ott és rögtön aláírják a papírt, nyalom a bélyeget,  megyek a hivatalba, és kész, mert ez nem így működik…! (A Vgtv. változása óta az eljárás illetékmentes, a nyalás otthonra marad, mely elősegíti a Családvédelmi Akció(terv) megvalósulását is! ) 
Mind a cég, mind pedig a tulajdonos a papírkáját büntetőjogi felelőssége mellett írja alá a kötelező szeánsz (kútvizsgálat) után…!

És a kút talpmélysége is erőteljesen befolyásolja az illetékes hatóság „kiválasztását”!
20 méter alatti talpmélységű fúrt kutakat minden esetben be kell küldeni a Vízügyi Igazgatósághoz/Hatósághoz, ott döntenek a kutak sorsáról! Ha bent marad az ügy az Igazgatóságnál / Hatóságnál, akkor lehet készülni anyagilag….! – drága lesz!

Ja az, hogy a Vízügyi Igazgatóságról / Hatóságról nem szóltak a hírek, arról mi kútfúró cégek nem tehetünk, kicsit meg vannak vezetve a média által...!

  • Mit jelent az, hogy „hidrogeológiai A, B védőövezet és ez mivel jár? Azt, hogy olyan jó helyen lakik mint pl. Szentendrei – sziget, de mondhatnám ami nem annyira jó hely de érintett pl. Csepel -sziget egy része, stb., de ezen kívül azt is, hogy drágább lesz a fennmaradási engedély megszerzése! Hidrogeológiai védőövezetben a Vízügyi Hatóság engedélyez, de meg kell látogatni egy kanyarra a Vízügyi Igazgatóságot is!  Több dokumentum szükséges, elkészítéséhez magas jogosultság kell, aki tanult az pedig „drágán” dolgozik, meg kell fizetni a tudását/ munkáját, és azt is, hogy egy “csodálatos” Excel tábla előtt az ember szeme folyik ki..! (20 munkalap és azon 60 táblázat, melyeket még a tartalomhoz formázni is kell!)
  • Honnan tudhatom meg, hogy ebben a hidrogeológiai valamiben érintett vagyok-e!?
    Megnyugtatom Ön nem lehet érintett csak az ingatlan amit birtokol..! Állítólag a tul. lapra fel van jegyezve ez az állapot  (de sokszor nincs!). Akkor a helyi ügyintéző-, jegyző, ha nem  akkor az illetékes Vízügyi Hatóság tud ebben felvilágosítást adni, pontos Hrsz.. kell az ügyintézéshez! Telefonon nem érdemes próbálkozni, e-mail, és egyszer csak jön a válasz!  Érdemes mindenek előtt tisztázni a dolgot, nehogy anyagilag nagy pofára esés legyen belőle…!
  • VIZIG Létesítményazonosítás (VOR) , és vagyonkezelői hozzájárulás eljárási határideje jelenleg (2019. október) 4-5 hónap is lehet! Ezen eljárás végén született papírok kellenek a Vízügyi Hatóság felé az anyag beadásához, tehát ezzel a “csúszással” számolni kell!!!
  • Érezhetem azt, hogy nem egységes az ügyintézés országosan!? Érezheti, “Magyarban vagyunk”..! Szabályozás egységes, mindenki egy jogszabályt olvas, de máshogy értelmezi és mindenki a saját útját járja a kiadott BM tájékoztató tudatában is! – és a víz is arra folyik amerre könnyebb..! Egyenlőre sok hivatal tolja le magáról a feladatot, félretájékoztatja a lakosokat, meg lesz ennek a böjtje, a körmükre fog égni a munka, akkor majd azért lesznek felháborodva, hogy nem volt idő az ügyintézésre! – de volt nagyságrendileg 4,5 év, csak semmit nem csináltak..!
  • Mi van abban az esetben ha teli lett a hócsukám az egésszel, inkább megszüntetném az illegális kutamat!
    A kút megszüntetése tervdokumentáció-, és engedélyköteles tevékenység. Ráadásul nem sokkal olcsóbb a kút legalizálásánál, ami azért elgondolkodtató ugye….!? Ásott/gyűrűs kútnál nagyságrendekkel drágább..! Működő kutat nem szabad megszüntetni, áldozni kell rá..!  Kiderül a kút illegális tömedékelése abban az esetben azért is megbüntetik! Puff neki, adtunk a pofonnak egy s.art!
  • Mi van akkor, ha tojok az egészre, és nem legalizálom az illegális kutamat!? Egy darabig semmi nincs, ill. nem lesz, de biztosra veheti, hogy a jogalkotó szankcionálni és díjazni fogja azt, hogy az elmúlt 2,5 (4), majd a folyamatos változás maitt eltelt hosszú idő alatt nem élt a lehetőséggel, hogy büntetés nélkül (moratórium ideje alatt) előbújjon (coming out) és legális kúthasználó legyen!
    Biztosra veheti, hogy a kiszabott vízügyi bírságot adóként behajtják, és kötelezik a kút legalizálására…! Lefordítom magyarosra, ha  nem fizet akkor ráterhelik az ingatlanra, és egy idő után ugrik az is..!  – biztosan megéri!?
  • Maradt még megválaszolatlan kérdés a fejemben! Próbáljon meg olvasni / tájékozódni a weblapunkon! Elég sok információ elérhető így pl. az aktuális jogszabályok is! Elérhető pl. a 2018 novemberében a BM. által kiadott tájékoztató a kutakkal kapcsolatban. ami sok dolgot szájbarágósan taglal, érdemes elolvasni! Amennyiben ezek után lenne kérdése, vagy megemészthetetlen dolog abban az esetben telefonáljon, megpróbálom megválaszolni a kérdését, illetve segítek megemészteni a megemészthetetlennek tűnő dolgokat..!  „Nem tudtam, hogy lehetetlen ezért párszor már megcsináltam  !”

Jogszabályi háttér:  (2018.12.20.) :
Mai napon megjelent a Magyar Közlönyben a Vgtv. módosítása. A Magyar Közlöny itt érhető el! ( 35830. oldal)
“2018. évi CXXI. törvény egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról*
4. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítása
28. § A Vgtv. 29. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(7) Mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: Vgtv.mód2.) hatálybalépését megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást
2020. december 31-ig kérelmezi.”

www.njt.hu  oldalon a hatályos Vgtv. itt érhető el!
2020. május 28: Vgtv. változása miatt az illegálisan, vagy dokumentumok nékül készült kutakat 2023 december 31.-ig lehet bírságmenetsen  bejelenteni! 

Egy hozzászólás a(z) “Kutak fennmaradási engedélye 2023 GY.I.K.” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Meglévő, engedély nélküli kút fennmaradási engedélyének ügyintézése. | Tomikút

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.